Az egyik a Szent György-plébániatemplom Hannes Woeckerl által 1633-ban épült hangszere, Magyarország legrégebbi orgonája, a másik a Nagyboldogasszony bencés templom műemlékorgonája. (A Szent György-templom orgonáján készült hanglemezfelvételt bemutató kisfilmet ITT tekintheti meg.)

A Nagyboldogasszony bencés templom orgonáját Országh Sándor budapesti orgonaépítő mester készítette 1891-ben. Nincs pontos adat arról, hogy az eredetileg a ferences rend által építtetett, majd a bencés rend tulajdonába került templomban korábban volt-e orgona, de a templom kivitelezési minőségére és egyházi státuszára való tekintettel, feltételezhetjük, hogy a megelőző évszázadokban is telepíthettek a templomba valamilyen orgonát, amelynek mára nincs dokumentált nyoma. Az orgonakarzaton több korábbi épített tárgyi emlék utal arra, hogy a templomot használó szerzetesközösség részben itt végezte a kórusimádságot a középkortól akár egészen a 19. századig. Az ülőfülkék és az orgonaszekrény mindkét oldalán elhelyezett oratórium-stallumok bizonyítják, hogy ez a tér a szerzetesek imádságának helyszínéül szolgált.

Országh Sándor műemlékorgonája igényes kivitelű hangszer. Az orgonaszekrény az orgonaépítő más, hasonló méretű hangszereihez képest szokatlanul magas és monumentális, ezért a szekrény sípterében kényelmes mozgásra ad lehetőséget a beavatkozási műveletekhez, valamint a levegőellátást biztosító franciafúvó-szerkezet könnyed ventillációs működéséhez. Az orgona 10 regiszteres, mechanikus csúszkaládás rendszerű vezérléssel készült. Több átalakításon esett át az évszázadok folyamán, azonban Országh Sándor eredeti szerkezeti és akusztikus koncepciója a jelenlegi állapotában is megfelelően érvényesül. A mindössze 10 regiszteres, 2 pedálregiszterrel épített kivitel ellenére a sípok aránytényezőinek, a templomi akusztikus környezetnek és az anyagösszetételnek köszönhetően az orgona jelentős vivőerejű hangkeltésre képes, ugyanakkor a romantikus stílusú sípsorok alkalmazásvariánsaival esztétikus és tartalmas piano-hangkép is megszólaltatható.

Az orgona történetének több érdekessége is van. Eredetileg két hangszer közül esett a választás Országh Sándor tervére (az osztrák alternatíva egy nagyobb, 2 manuálos instrumentum lett volna). Az első világháború alatti síprekviráláskor a homlokzatból valamennyi sípot elvitték, ezek nélkülözése részben a hangszer hangképe miatt, részben azért vált nehezen tartható állapottá, mert a homlokzatban nem egy, hanem két sípsort helyeztek el (Principal 8’, Octav 4’), ezért azt a lehető leghamarabb pótolni kellett, ugyanis a templomi liturgikus szolgálathoz ezek a regiszterek a népének kíséretéhez elengedhetetlenül szükségesek. Az aktuális helyzetben az anyaghiány miatt César Gyula soproni orgonaépítő mester papírból készített homlokzati sípokat, amelyeket ezüst festékkel bevonva helyezett el a szekrény homlokzatában. Ezek a sípok ma is itt találhatóak, mindkét regiszterben megszólaltathatóak és külön értékük, hogy egy sajátosan erre a célra szabadalmaztatott műszaki megoldásnak köszönhetően hangolhatóak. További érdekessége az orgonának, hogy sok belső sípon a korábbi dugók helyett César Gyula papír fedősapkákat helyezett el, amelyek ma is képesek betölteni az eredeti szerepüket. Az orgonát 1988-ban és 2011-ben Szabó András és Szarka György soproni orgonaépítők restaurálták.

Maróti Gábor

hitvallas.hu