Felsőörsi orgona új hanglemezfelvétele

A felsőörsi templom orgonájának új  hanglemezfelvétele

 

Hazánk egyik legrégebbi (a szakmai katalógusok szerint harmadik) ma is eredeti, bontatlan, átalakításoktól mentes állapotában található orgonája egy kis községben, Felsőörsön található.

 

A Bűnbánó Szent Mária Magdolnáról nevezett román kori prépostsági templom hangszere 1745-re készült el.

 

Az orgona különlegessége, hogy tört mélyoktávos. Ebből ma Magyarországon 2 eredeti darab található. A korábban épült a Győri Püspökvárban van.

 

A tört mélyoktáv azt jelenti, hogy a legalsó oktávból hiányzik két hang (Cisz, Disz), és két billentyű (Fisz, Gisz) egyenként két-két hangot szólaltat meg, úgy, hogy a billentyűk elején D és E hangot, a billentyűk hátsó szakaszán Fisz és Gisz hangot ad.

 

E tulajdonsága jócskán megnehezíti a rajta játszó orgonista feladatát, hiszen a billentyűk helyén nem a megszokott hang szólal meg. A billentyűk emellett keskenyebbek és rövidebbek is.

A hangszer dispozíciója:

Copula major

Copula minor

Principál 2'

Superoktáv 1'

Quint 1 1/3' (az 1961-es rekonstrukció során 2 2/3'-ból alakították át erre)

 

 

A hangszeren 1970-ben Lehotka Gábor készített utoljára lemezfelvételt.

 

E napokban készült egy CD-felvétel a hangszeren, melyen az orgona építésének korában és azt megelőzően alkotó német, itáliai, angol és magyar szerzők művei hangzanak el Maróti Gábor előadásában. Hangfelvétel: Benedek András.

 

Az új lemez kiadója a Győri Hittudományi Főiskola Egyházzenei Tanszéke. Albert Miklós aranykoszorús orgonaépítő mester a lemezfelvétel alkalmából felújította, tisztította és intonálta a hangszert.

Benedek András

 

Youtube video a felvételről:

https://www.youtube.com/watch?v=aok9diSpqs8&t=6s

 

Képgaléria:

http://liturgikus-orgonazene.bloglap.hu/kepgaleriak/felsoorsi-lemezfelvetel/

 

Egy meghallgatható darab az elkészült felvételből:

P.G. Battista Martini (1706-1784): Versetti in A la minore Primo Tuono

 

 

 

 

 

 

 

 

Felsőörsi orgona új hanglemezfelvétele hozzászólásai

  • Kritizátor Kritizátor:

    "jelenleg nem támasztható alá egyértelmű zenetudományi bizonyítékokkal"
    igen , kár volt belemenni ebbe a játékba, akadoznak is rajta rendesen az orgonista ujjai, a keskeny billentyűk miatt.

  • kritizator kritizator:

    A kópházi templom is törtoktávos, legalábbis 2014 óta, amikor úgy lett felújítva.
    Hogy a 18. század közepén milyen volt azt csak a Jóisten tudja.Az orgona restaurátorok így látták jónak a felújítást.(Egyébként nehéz/szokatlan játszani a törtoktávos megoldás miatt)

    • benandr benandr:

      A rekonstruált kópházi orgona nagyon jól sikerült, az intonációja, szerkezete, szekrénye az orgonaépítőket dicséri. Tudunk a törtoktávos megoldásról, de jelenleg nem támasztható alá egyértelmű zenetudományi bizonyítékokkal, hogy eredetileg is ezzel a vezérléssel épült volna. Magyarországon működőképes eredeti állapotban, építéstörténeti sorrendben a Győri Püspökvár szobaorgonája és a felsőörsi Árpád-kori prépostsági templom 1745-ben épült pozitívorgonája van.

    Szólj hozzá

0.001 mp