Az év végét jellemző üdvtörténeti tapasztalat dinamizmusa
2023.01.13 A liturgia eseményébe kapcsolódó részvételi közösség üdvtörténeti tapasztalattal rendelkezik. A cselekmények során ábrázolt mögöttes és lényegi tartalom Isten irgalmasságának hiánytalan megjelenése (minden isteni tökéletesség végtelen, vö. DS 3001), ugyanis a szükséget szenvedő ember megsegítéséről szóló újszövetségi tanítások és példák liturgikus feldolgozása az egész egyházi év során végigvezetett lelki téma.
A liturgikus idő alapeleme a nap. Éjféltől éjfélig tartó fizikai periódus, melyek kollektivizált egysége a liturgikus időszak. A megtestesülés és megváltás liturgikus időszakát tartalmazó ünnepkörök az évközi idő két szakaszával alkotják az „egyházi évet”; azonban a cselekményekbe bekapcsolódó liturgikus közösség olyan személyekből áll, akik a társadalom tagjai és kötelességeiket valamint jogosultságaikat elsősorban a társadalmi keretben élik meg. A „polgári év” vége a krisztusi tanítással érintkező fogadó közeg nagyobb részének jelent cikluszáró keretet, mint a liturgikus évkör, ezért az év végi visszatekintés, Isten irgalmának felidézése december végén is aktuális liturgikus téma.
Első lépésként nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az év vége egyben a megtestesülés ünnepi eseménysorozatának (születés, nyolcad, istenanyaság, megjelenés, megkeresztelkedés) a közepe, így értelmezhető abban a megközelítésben is, hogy a polgári ciklust lezáró összegzés a megtestesülési tematika dogmatikai csúcspontjaihoz közel válik lehetővé a liturgikus közösség számára. Szimbolikus adottság, hogy a „világi” és a liturgikus év egymáshoz nagyon közeli párhuzamban történik meg. Öt hét különbséggel kezdődik és fejeződik be a polgárihoz képest az egyházi év, ezért valamelyik időszámításban mindig a kezdet után és a befejezés előtt állunk. A polgári év befejezése egybeesik a néhány hete elkezdődött egyházi év elindulásával. Az evilági kötelezettségek szimbolikus lezárásakor a liturgikus év új kezdetén állunk. Ez a dinamizmus jellemzi azt az üdvtörténeti tapasztalatot, amely a Megtestesülés liturgiája olvasmánysorozatában érvényesül.
Az irgalom gyakorlati fóruma a szolidaritás és a megbocsátás. Az emberi közösség többségéhez kapcsoló naptári év befejezésekor szokásos liturgikus hálaadás témáját megalapozó tartalmi tényező ez a teremtményekkel történő irgalmas együttműködés. A hálaadás akkor válik értéktelítetté, ha az egyházi közösség tagjai részéről, a társadalmi irányokba is nyitott módon valósul meg a szolidaritás. Ennek a legegyszerűbb és akadálytalanul tárgyiasítható módja az irgalmasság lelki és testi cselekedetei; azonban nagyobb, ma aktuálisabb és nehezebb feladat a szellemi szolidaritás megélése azokkal, akik nem(csak) fizikai szinten, hanem intellektuálisan és lelkileg is kifosztott, megtévesztett, meghasonlott, csalódott emberek. Ők is Isten gyermekei. Munkatársaink, ismerőseink, szomszédaink, családtagjaink; a polgári év keretében szerveződő organikus közösség velünk egyenértékű tagjai. Az év végi hálaadás üdvtörténeti tapasztalatára épített missziós dinamizmus címzettjei és reménybeli résztvevői, az ünneplő közösség közvetlenül vagy távolabbi módon érintett alanyai. Az év végén az ő istenkeresésükért, értékteremtő munkájukért, együttműködési készségükért és lelki fejlődésükért is hálát adhatunk.
Dr. Maróti Gábor
