A tevékeny és tudatos bekapcsolódás a közösségi istentisztelet értelmezési kritériuma. A liturgia nem passzív gyógyulás vagy szemlélve csodált mágia (Casel), hanem személyek egysége és gondolatközössége. A jelrend funkciója és alkalmazott értelmezése érdekében a szövegek keretében közölt gondolatok elmélyítéséhez bevonták a szertartásokba az Ószövetségből már hagyományosan ismert antifonális szerkezetrendet. A szertartásirodalmat elmélyülten tartalmazó Számok és Leviták Könyve részletesen beszámol az ókori izraelita kultuszban használt váltakozó keretszerkezetű zsoltárkantilláció-típus alkalmazási módjáról. A keresztény liturgia ezt az előadási struktúrát vette át a zsidó hagyományból, amikor a válaszos szerkezeteket kifejlesztve lehetővé tette a jelenlévő nép számára az antifonális bekapcsolódás lehetőségét az éneklésbe. Ma leginkább az introitus és communio esetében, valamint a válaszos zsoltárok előadásánál használják ezt a szerkezetet, de az ordináriumot kivéve valamennyi énekelt műfajnál lehetséges ez a formaalkalmazás, függetlenül a foglalkoztatott zenei elemek stílusától. Gyakorlati szempontból azért válhat hasznossá az antifonális és más válaszos szerkezetek használata, mert míg egy gregorián monódia vagy egy koráldallam, népének, himnusz stb. hangképletének felidézéséhez és előhívásához sok időre és tapasztalatra van szükség (pl. 4 sor, 8 szótag, vagy 6-8 sor 8-12 szótag hangkombinációi); a válaszos szerkezet esetében a kevés hangból és rövid szöveggel szervezett választ a tapasztalatlan és zeneileg kevésbé fogékony rítusalany is képes a liturgikus együttlét megfelelő színvonalán előadni, ezzel bekapcsolódva a szertartás cselekményeibe.

Dr. Maróti Gábor

A liturgikus idő alapeleme a nap. Éjféltől éjfélig tartó fizikai periódus, melyek kollektivizált egysége a liturgikus időszak. A megtestesülés és megváltás liturgikus időszakát tartalmazó ünnepkörök az évközi idő két szakaszával alkotják az „egyházi évet”; azonban a cselekményekbe bekapcsolódó liturgikus közösség olyan személyekből áll, akik a társadalom tagjai és kötelességeiket valamint jogosultságaikat elsősorban a társadalmi keretben élik meg. A „polgári év” vége a krisztusi tanítással érintkező fogadó közeg nagyobb részének jelent cikluszáró keretet, mint a liturgikus évkör, ezért az év végi visszatekintés, Isten irgalmának felidézése december végén is aktuális liturgikus téma.

Első lépésként nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az év vége egyben a megtestesülés ünnepi eseménysorozatának (születés, nyolcad, istenanyaság, megjelenés, megkeresztelkedés) a közepe, így értelmezhető abban a megközelítésben is, hogy a polgári ciklust lezáró összegzés a megtestesülési tematika dogmatikai csúcspontjaihoz közel válik lehetővé a liturgikus közösség számára. Szimbolikus adottság, hogy a „világi” és a liturgikus év egymáshoz nagyon közeli párhuzamban történik meg. Öt hét különbséggel kezdődik és fejeződik be a polgárihoz képest az egyházi év, ezért valamelyik időszámításban mindig a kezdet után és a befejezés előtt állunk. A polgári év befejezése egybeesik a néhány hete elkezdődött egyházi év elindulásával. Az evilági kötelezettségek szimbolikus lezárásakor a liturgikus év új kezdetén állunk. Ez a dinamizmus jellemzi azt az üdvtörténeti tapasztalatot, amely a Megtestesülés liturgiája olvasmánysorozatában érvényesül.

Az irgalom gyakorlati fóruma a szolidaritás és a megbocsátás. Az emberi közösség többségéhez kapcsoló naptári év befejezésekor szokásos liturgikus hálaadás témáját megalapozó tartalmi tényező ez a teremtményekkel történő irgalmas együttműködés. A hálaadás akkor válik értéktelítetté, ha az egyházi közösség tagjai részéről, a társadalmi irányokba is nyitott módon valósul meg a szolidaritás. Ennek a legegyszerűbb és akadálytalanul tárgyiasítható módja az irgalmasság lelki és testi cselekedetei; azonban nagyobb, ma aktuálisabb és nehezebb feladat a szellemi szolidaritás megélése azokkal, akik nem(csak) fizikai szinten, hanem intellektuálisan és lelkileg is kifosztott, megtévesztett, meghasonlott, csalódott emberek. Ők is Isten gyermekei. Munkatársaink, ismerőseink, szomszédaink, családtagjaink; a polgári év keretében szerveződő organikus közösség velünk egyenértékű tagjai. Az év végi hálaadás üdvtörténeti tapasztalatára épített missziós dinamizmus címzettjei és reménybeli résztvevői, az ünneplő közösség közvetlenül vagy távolabbi módon érintett alanyai. Az év végén az ő istenkeresésükért, értékteremtő munkájukért, együttműködési készségükért és lelki fejlődésükért is hálát adhatunk.
 

Dr. Maróti Gábor

A trienti zenei reform nyomán megfogalmazott általános alapelvek: dignitas, gravitas, sanctitas (méltóság, komolyság, szentség) a II. Vatikáni zsinatot és a korábbi egyházzenei elveket egyaránt meghatározták. A római iskola elnevezést az a tény alapozta meg, hogy a zenetörténeti szempontból jelentős zeneszerzői csoport tagjai szinte valamennyien a pápai schola cantorum énekes tagjai voltak és tevékenységük Róma városához kötődött.  Nem iskolateremtőként, hanem zeneszerzőként legjelentősebb mestere Giovanni Pierluigi da Palestrina (1525-1594) volt. Őt tekintik a stile antico ecclesiastico grave stílusmodell legfontosabb alkotójának és munkássága jelenti a vokális polifónia csúcspontját. Technikájára jellemző a szólamok önállósága mellett a dallamok könnyen és jól énekelhető hangkapcsolati megoldásai, a nyugodt ritmusképletek kidolgozása, konszonáns teljes hármashangzatok alkalmazása, sok II., III. és VI. fokú mellékhármashangzat használata, és mindig előkészített, óvatos disszonanciakezelés. A tenorban elhelyezett cantus firmus téma gyakran közvetlenül gregorián dallamot foglalkoztat.

Palestrinán kívül több szerző is jelentős életművet hagyott hátra, megalapozva a római iskola későbbi hatását, rájuk is jellemző a franko-flamand polifónia, az a’capella stílus és a gregorián témaalkalmazás. A trienti zenei reform nem tiltotta a figurális megoldásokat, de kiemelten követelte a szöveg megfelelő érthetőségét, ezért a szerzők abban az esetben amikor sűrű szövegeket kellett megzenésíteni, a preferált polifonikus modellt homofon szerkesztésre váltották annak érdekében, hogy a szólammozgások ne nehezítsék meg a szavak felismerését a hallgatók számára. Az egyházi zene reformjával együtt megtörtént a teljes gregorián repertoár átértelmezése is, ami egy olyan kritikai kiadás (Editio Medicea, 1614) létrejöttéhez vezetett, ami 1907-ig meghatározta a liturgia használatában a gregorián stílus hangzását. A szent zene figuralitását Jacobus de Kerle (1531-1591), Preces speciales című, 1561-ben keletkezett munkája által megfogalmazott elvek határozták meg.  A római iskolára jellemző kifejezési méltóság szolgálatában Palestrina előtt nagy érdemeket szerzett Costanzo Festa (1485-1545), Giovanni Animuccia (1520-1571) és Cristóbal de Morales (1500-1553) is.

Dr. Maróti Gábor

A teleológiai módszertan nem zenei hanem liturgikus szempontok alapján rögzítette célként a szertartásokkal közvetlenül összefüggő szövegek (antifónák, zsoltárok, egyéb propriumok, himnuszok) érvényesítését a repertoár kialakításakor; ezért a római iskola azokból a zeneszerzőkből állt, akiket egyházi tevékenységükben jellemzően a templomi környezetre jellemző liturgikus anyag foglalkoztatott és érdeklődésük középpontjában a szent cselekmények szolgálata teremtette meg az autonóm zenei igényt. A római iskola zeneszerzői által alkalmazott stílus kevéssé térhetett el a korabeli zenétől, ugyanis a forma által fenntartott zenei nyelv nem lehetett idegen a liturgián résztvevő hívők megszokott és ismert zenei élményeitől. A 20. századig általánosan jellemző valamennyi zenei rétegre a stílusegység és a zenei fórumokon átívelő közös zenei nyelv, ezért a késő-középkori egyházzenei reform a trienti megújulás idején nem új zenei stílus, hanem a kor zenei nyelvét alkalmazó megfelelő liturgikus tartalom kialakítására törekedett. A teológiai tartalomérvényesülést elsősorban azzal kívánták elérni, hogy a liturgikus események során használt konkrét szertartásszövegeket hagyományosan megzenésítő vokális alapműfaj, a gregorián zenei gyakorlat által fenntartott és a liturgia alanyai számára jól ismert témákat és műfajokat foglalkoztatták a kor zenei nyelvén. A római iskola zeneszerzői számára tehát nem az volt a feladat, hogy egy korábban nem ismert, új zenei stílust alkossanak, vagy a rég nem használt gregorián repertoár dallamanyagát kényszerítsék a szertartásokra; hanem a szent liturgia méltóságának a szolgálatát tekintették a hivatásukat meghatározó késztetésnek és a Trienti zsinat által előírt elvek alapján végezték egyházzenei alkotómunkájukat.

Dr. Maróti Gábor

1. Nicolas LEBÉGUE (1631-1702) 2e livre d'orgue (1678) Suit III.ton.
2. Johann PACHELBEL (1653-1706) Fantasia in G minor, P.128
3. Girolamo CAVAZZONI (1520-1577) Dodici Inni, 4 himnusz
4. Samuel SCHEIDT (1587-1654) Magnificat IV.ton.
5. Jean-Baptiste LULLY (1632-1687) Le temple de la paix, Sarabande
6. François COUPERIN (1668-1733) Pièces de clavecin, Fugue IV.ton.
7. Samuel WESLEY (1766-1837) Voluntary F
8. Gárdonyi Zoltán (1906-1986) Partita
9. Maróti Gábor (1978*) Avec vous
10. Adolf Friedrich HESSE (1809-1863) Fantasie in F
11. Edward ELGAR (1857-1934) 4 Vesper Voluntaries, Op.14
12. Théodore DUBOIS (1837-1924) Communion G

Az Egyházközség megrendelésére a teljes restaurálás előtti műszaki állapotról dokumentáció és hangfelvétel készült, majd a felújítást követően elkészült a Brenner János Hittudományi Főiskola Egyházzenei Tanszékének kiadásában megjelent lemezfelvétel, valamint a Plébánia kérésére az orgona felújítását bemutató kisfilm is hozzáférhető. A felújított orgonáról készült lemezfelvétel elérhető Spotify platformon ITT.

A műemlékorgona felújítását Szabó András és Szarka György orgonaépítő mesterek kivitelezésében a Soproni Orgonaépítő Kkt. végezte el. A munkálatok során valamennyi sípot eltávolították a szekrényből, majd tisztították, javították és a teljes homlokzatot új, ónból készült sípokra cserélték. Sor került a mechanika és a szélrendszer restaurálására is, valamint új fúvómotor is beépítésre került.

A lemezfelvételt Benedek András a Brenner János Hittudományi Főiskola Egyházzenei Tanszékének oktatója készítette (felvételvezető, vágó, mastering). A lemezen elhangzó művek zeneirodalmi és zenetudományi munkáját Dr. Richter Viktória a svájci Univerität Bern, Philosophisch-historische Fakultät Departement für Kunst- und Kulturwissenschaft Institut für Musikwissenschaft tudományos főmunkatársa végezte el, aki olyan műveket válogatott a lemezfelvételre, amelyek szerzői hazánkban kevésbé ismertek, de a kis műemlékorgonán megfelelően képesek reprezentálni a hangszer eredeti és jelenlegi értékét.

Dr. Maróti Gábor