Urunk születésének hírüladása liturgikus szövegelemzése
2021.03.26
Az ünnep liturgikus elnevezésének legkorábbi szövegforrása a 6. századból ismert konstantinápolyi titulus, mely az Istenszülőhöz címzett hírüladást tartalmazza (Ευαγγελισμός της Θεοτόκου). Ebben a Boldogságos Szűz Mária névtipológiája jelenik meg, ami már a kezdetektől azt eredményezte, hogy ezt az alkalmat a liturgikus közgondolkodás befogadási értelmezése nem elsősorban Urunk ünnepei közé helyezi, hanem a Mária-ünnepek részhalmazában tartja számon. A két liturgikus témát teológiailag téves értelmezés lenne
függetleníteni egymástól, mivel a második isteni Személy és az Istenszülő Szűz közötti kapcsolat a két személy egymásra vonatkoztatott üdvrendi szerepének liturgikus ábrázolását kívánja a szimbólumértelmezés keretében. A Mária-ünnepekre általánosan jellemző, hogy a Fiúval és az Egyházzal való életadó szerepérvényesülési tematikában fogalmazódtak meg a liturgikus szövegek. A bizánci himnográfia ünnepnapi apolitikumában (az ünnep tartalmát összefoglaló rövid tropár) olvashatjuk: ο Υιός του Θεού Υιός της Παρθένου γίνεται (~’Isten Fia a Szűz fiává válik’~). Ebben a himnuszköltő azt fogalmazza meg, hogy a hírüladási eseményből felismerhetjük a megtestesülést vállaló Fiú és az engedelmes Szűz történeti és üdvrendi harmóniáját. A két természet egyesüléséről a hírüladási ünnep keleti kialakulásához időben közeli keletkezésű Korán is beszámol (Korán, 19: 16-22), amikor hangsúlyozva, hogy a muszlim hítűek számára milyen ajándékot jelent a „tiszta” Mária engedelmessége és foganása, úgy fogalmaz, hogy ’az Úr hírnöke vagyok és azt az üzenetet hozom neked, hogy bűntelen lesz a fiad’ (19:19.)
Az emberi és isteni természet Urunk születésének hírüladása eseményében nemcsak találkozott, hanem a bizánci himnusz megalináriuma („nagy Lélek” kezdetű, szakasz záró dicsőítő troparion, hasonlóan a nyugati himnuszok záró versszakához) a Mennyei Atya „leereszkedését” is megjeleníti, mint a kultusz fogalmi tartalmát: Του Κτίστου προσκυνούμεν την συγκατάβασιν (a Teremtő leereszkedését imádjuk). Ez a ’leereszkedés’ a Teremtő megszentelő, új életet adó, irgalmas gyógyító katabázisa; amely az ember teremtésének analógiájára tiszteletben tartva a természet méltóságát és szabadságát, felajánlja az üdvtörténet boldog és kiteljesedő folytatását. Urunk születésének hírüladása ünnepén arra emlékezünk, hogy a Boldogságos Szűz felismerte és engedelmesen elfogadta ezt a lehajló és megszentelő katabatikus felajánlást.
A jelenlegi római rítus az ünnep prefációjában, folytatva a késő-ókori liturgikus szövegek teológiai tartalmát, kifejezi a Fiú személyére vonatkoztatott üdvtörténeti témát. Ebben megfogalmazódik, hogy a Teremtő és az Istenszülő Szűz kommunikációjában a második isteni Személy autonóm válasza tökéletes egységet jelenít meg a világot megváltó üdvrendi szándékkal: „Ő emberként akart megszületni az emberekért a Szentlélek ereje által”.
Maróti Gábor
