Gyertyaszentelőre felajanlás

Találtam egy kis művet, mely Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a felajánlásra íródott.

Elég rövid, és szerintem egy kevés próbával addig meg is tanulható.

 

A szerzője Luigi Mapelli (1855-1913). Bevallom, őt sem ismerem (hasonlóan a tavalyi Requiem-es Bottigliero-hoz), így leírom, amit siekrült róla megtudnom,

Lombardiában született. 1872-től a milánói konzervatóriumban tanul. Itt kezdi első műveit komplonálni. 1884-ben megnyert egy zeneszerzői versenyt (Sonzogno Zeneműkiadó): egy egyfelvonánsos operát írt. Az operát (a másik megosztott első helyezettessel együtt) a manzoni színházban (Milánó) elő is adták az év május 4-én.

E verseny után Mapelli 1885-től kezdődően a tanításnak szentelte magát: összhangzattan, ellenpont és fúga - tanárként tanított (eleinte helyettesítő tanárként, 1887-től professzorként) a milánói konzervatóriumban.

Egyházi műveit a milánói székesegyház énekkara számára komponálta.

 

A felajánlási mű eredeti B-dúr kottája letölthető innen, vagy a Kották menüpont alól.

A transzponált G-dúr kotta innen tölthető le, vagy a Kották menüpont alól.

Szövege magyarul: Ajkadon kellem ömlik el, Isten megáldott téged örökre. (Zsolt 44)

Gyertyaszentelőre felajanlás hozzászólásai

Szólj hozzá

0.03 mp